egy félmosollyal a hátizsákban...

ez egy olyan nap volt, amikor ha ismerőst látok, odamegyek, megbökdösöm miközben nagy szemekkel nézek rá és megkérdezem szeret-e. aztán egy kicsit jól érzem magam, majd elmúlik és akkor megint keresek valakit, akit megbökdösök, hogy szeret-e.

holnaptól három napig Győrben vagyok osztálykirándulni, remélem jó lesz.

szóval ez egy ideiglenes búcsúzás volt ám!

mindenki beszámol magáról, hosszan, hosszan, ezerszer is ugyanarról és mindig az sül ki belőle, hogy mennyivel feljebb való és tisztábban látó másoknál.

de mivel más véleménye, dicsekvése senkit sem érdekel az egész párbeszéd teljesen felesleges.

itt volt T., hogy zongorázzunk, zongorázni tanítson újra, vagy mifene.

és az fogalmazódott meg bennem, miközben ő próbálta olvasni a kottát, hogy én most bizony más vagyok vele, mint régebben voltam. és azért, mert megszoktam mondjuk Kedvest, É.-t és A.-t, hogy velük milyen vagyok, hogy beszélek, mit mondhatok és azt a mit hogyan mondhatom meg miért. és ezért T.-vel nem olyan voltam, mint amilyen vele szoktam lenni.

és ha ez így van (márpedig így van, mert észrevettem, tisztán), az azt jelenti, hogy másoktól is függ, hogy én milyen vagyok, ami közhely és nincs vele semmi baj, de van tovább: akkor én mégis mikor vagyok önmagam, ha mindenkire kifejlesztettem egy saját szerepet, amit játszhatok amikor vele vagyok?

szóval szerintem ennek semmi értelem.

akkor mondjuk, hogy ő változott meg.

megszereztem a Bögre Azúrt és az Alice csodaországban-t, amit szerintem ciki, hogy még nem olvastam (folyamatban van).

mindjárt megyünk osztálykirándulni is. pont az osztály fele.

Nobody knows, anything at all.

Anything about June...

amúgy, amúgy megyünk majd nyáron Kedvessel kettesben Tapolcára ! mármint mi már kitaláltuk. a többiek meg majd észreveszik. 

és én még sosem jártam cseppkőbarlangban!

(és a tengert sem láttam még. sem hulló csillagot.)

É.-nél és T.-nél valami van. mármint valami nem biztos, hogy jó. szerintem egyikük sem fog megváltozni és nem ez a baj. a nem elfogadás a baj, amivel nem lehet semmit kezdeni, tudom, ha nem megy.

szóval É. délután hívott, van-e rá időm, hogy meghallgassam. meghallgattam. és most ő is mondta, hogy úgy érzi A. elég önző, nem sok mindenkit vesz figyelembe magán kívül (bocsánat, hogy hülye rövidítéseket írok, de nem mondana többet akkor sem talán, ha kiírnám). és nem ez itt a baj, hanem a baj, az hosszú és összetett. és sok szerepe van benne a makacsságnak, mindkét részről.

aztán vezettem két és fél órát és közben felvettük É.-t is, csak hogy kocsikázzon egy kicsit. szerintem jobban van.

és megkaptam Kedvestől a sárga gólya pólóját, hogy legyen miben aludnom, bizony!

néha azért meglátom, hogy mindig történik valami. nincs olyan, hogy a megszokott rend, a régi szokások, ahogy eddig volt. mindig máshogy van, mindig más és mindig mással.

itt minden folyik, folyik, csak úgy elhúz előttem, néha maga alá temet, aztán itt hagy, visszajön. kezdődik megint. ez biztos.

rajzoltam Kedvesnek sárkányt, relatív jó lett.

szereti az Eragont, azt hiszem. meg akarok tanulni hímezni. is. remélem hosszabb lesz ez a nyár a többinél, hogy minden beleférjen.

miért nem múlik el sehogy sem ez az érzés? miért érzem magam ennyire értéktelennek?

tegnap este elmentünk Kedvessel, meg másokkal biliárdozni. és jó volt.

ma délután is megyek Kedveshez. apa is kezdi megszokni, azt hiszem. ha nem is elfogadni vagy megérteni, de megszokni. nekem ennyi most elég. ha nem vagyok itthon, általában jól vagyok. és szeretem, hogy már azt tervezzük, hogy hogy fogunk össze öltözni, majd, ha lehet. szeretném.

és vissza írt az első lovasoktatóm, hogy menjek, szeretettel vár.

ami azt illeti meleg van. nagyon meleg.

de már nincs sok hátra, azt hiszem.

itt benn, távol azoktól az emberektől, akiktől kiráz a hideg, könnyű jól lenni. az a baj, hogy napközben ez nem megy feltétlen. nyáron azért jó. kerülhetem a hülyéket.